” …  most megnémulsz és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.” Lk 1,2o

Az idő telik. Teljesen függetlenül tőlünk. Semmit sem tehetünk sem felgyorsítására, sem lelassítására. Az idő tőlünk teljesen függetlenül telik. Semmi hatalmunk sincs, nem tudjuk befolyásolni az idő múlását. Sokszor állapítjuk meg ez általános igazságot - de nem tudjuk hogyan is vegyük tudomást erről. Hogyan is nézzünk szembe ezzel a tőlünk egészen független ténnyel?  Általában azokról a dolgokról, amelyekkel nem vagyunk kapcsolatban, nem szoktunk tudomást venni, és  nem is gondolkodunk el mélyebben felőlük.  Ez lehet egyfajta védekezése is a csalódásokkal megkínzott léleknek. Megakarjuk védeni magunkat olyan  dolgoktól, amelyek tőlünk függetlenek , amelyekkel nem tudunk semmit sem tenni, mert úgy érezzük nincs semmi hatalmunk a dolgok semmiféle befolyásolására. Akkor meg minek vesződni felesleges dolgokkal - tesszük fel önkéntelenül is a kérdést ?

Az rendben is lenne talán, hogy az ember önmagát igyekszik kímélni a felesleges dolgoktól. Csakhogy mindennapi teendőink sokszor kérdőjelezik meg azt, hogy valóban semmi hatalmunk ne lenne  azokkal a dolgok fölött, melyekről végképp lemondani nem is olyan egyszerű, vagy nem is olyan magától értetődő.  De jó lenne, ha világosan és tisztán látnánk azokat a dolgainkat, amelyekkel érdemes és azt amelyekkel nem érdemes vesződnünk.  De jó lenne, ha nem lennénk feleslegesek ott, ahol különben szükség lehet ránk!  De jó lenne tisztán és felismerhetően tudni, és ez alapján gyakorolni azt a tapasztalatot,  ami a felesleges dolgokkal való vesződéseinktől kímélnének meg. Mennyivel szebb lenne emberi életünk, ha felismernénk a lényeget a lényegtelen dolgoktól, ha felismernénk saját helyünket a nagy világmindenség mellett abban a szűkebb vagy tágabb közösségben elsősorban, amelyhez tartozunk. De jó lenne ha nemcsak azt tapasztalnánk meg, hogy tőlünk független az idő múlása, de van mindezek mellett egyfajta hatalmunk is  saját időnk felett. Ha  nem is tudunk beleszólni az idő kerekének a forgásába, de igenis tőlünk függ az, hogy saját időnket hogyan “használjuk”, hogyan “gazdálkodunk” az időnkkel.  Tudjuk, vagy nem tudjuk ” birtokolni”  az időt, ez ha nem is teljességében, de sokban tőlünk függ.

Bizony ha egyet is értünk a fentebbi gondolatokkal, mégis be kell látnunk, hogy az élet nemcsak az értelem mérlegén dől el. Vagyis nem minden dolog értelmetlen, amelyet  értelmi ítéletünk egyértelműen oda sorol be és fordítva. Az értelmetlennek tűnő dolognak is lehet értékük, ha úgy tetszik értelmük.  Az értelmetlen dolgok  értelme ? Ez a kérdés már önmagában is egy hosszabb elmélkedés része lehetne. Természetesen a kérdés megközelítésében, meg kell látnunk azt is hogy  nem mindegy ki mit tart értelmetlen vagy értelmes dolognak. Tehát ezt is személye válogathatja, relatív kérdés ? Vagyis nem lehet eligazodni teljességgel azon, hogy egyértelműen , vitathatatlanul mi az ami értelmetlen és mi az ami értelmes dolog.

A világban való tájékozódás érdekében azonban kell lennie valami felismerhető vonalnak ami elválasztja az értelmetlen és értelmes dolgokat, mert különben örökös vesztesek lennénk. Egyfajta felismerhető vonal lehet éppen az idő maga - ami igazolja a dolgok rendjét, értelmét ha úgy tetszik reménységet ad nemcsak a múltnak, mint eltelt időnek a vállalására, de az eljövendő időre való várakozás felé.  Vagyis lennie kell egyfajta más időnek, mint ami csak eltelik tőlünk függetlenül. Lennie kell egyfajta időnek, ami nemcsak az értelem de a lélek mérlegén is felismerhető lehet.

A Szentírásban az időt fogalmát egyfajta szentírási fogalomkereső 59o alkalommal ad választ. Vagyis 59o -szer olvasható a Szentírásban az idő szavunk, ebből nagyobb része 439 az Ószövetségben található meg.  Az Újszövetségben az idő teljességéről, az idő közelségéről, beteljesedéséről olvasunk már az evangéliumok kezdetén. Ez a Jézus születésének az idejére utal. Ezt a végtelen ismeretlenségből érkező és az ismeretlen felé haladó időt ketté osztja egy időpont: Jézus születése. A keresztény világ Jézus születésétől számítja az idő számítását.  Az ószövetségi gondolkodásban az idő egy félegyenes, ami a világ teremtésével vette kezdetét és onnan tart reménység szerint örökké. Az újszövetség az időt szakaszokra osztja, a világ teremtése előtti végtelenből indulva  Jézus születésével jut el egy számítás kezdetéig és a kereszténységen belül mára már nem egységes hit alapján jut el a végítélet idejéig, vagy az örökkévalóság ígéretéig. Maga Jézus az időről nem egyszer hangsúlyozta, hogy ” betelt” és hinni kell az evangéliumnak. ” Betelt az idő, és elközelített már az Isten Országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”.Márk 1:15

Ez a “betelt idő” az ami a sajátunk, ami valami más mint ami felett nem gyakorolhatunk semmi hatalmat. Ez a beteljesülő idő az ami a sajátunk, amit birtokolni tudunk.  Beteljesedés nélkül az idő értelmetlen, felesleges, reménytelen , hiábavaló. A beteljesülésre vágyik minden mi él. Ez adja a létnek azt az értelmét és értékét, hogy az életidő önmagában is érték és értelmes dolog. A beteljesedésre tekintő lélek reménységgel, hittel , békével, szeretettel telik el. A beteljesedés ígérete adja adventi gyertyák fényét, mert ha nem tekintenénk a beteljesedésre akkor vagy kialudna a fény vagy hiába lángolna, mert megvakulna a szemünk  és lelkünk a reménység meglátására, megtapasztalására.

Milyen nagyszerű lehetőség a várakozás ideje , ha felismerjük ennek értékét , szépségét , lélekmozdító erejét! Persze mindez csak úgy ha szem előtt tartjuk  a beteljesedés örömének az eljövetelét. Akkor ha tudjuk , hogy várakozásunk nem hiábavaló, nem felesleges , mert nem téveszti el a célt a lélek a várakozás idejében.

Advent első napján az evangélium Zakariás papnak és feleségének, Erzsébetnek a történetéből szólít meg. A közismert történet szerint az idős kor házaspárnak , az  angyali ígéret alapján az idős házaspárnak gyereke fog születni.  Istenem , milyen kibeszélhetetlen öröm lehet egy ilyen ígéret birtokában lenni ! Új élet ígérete, gyermek születése. Zakariás mivel már benne voltak a korban nem hitt az angyali ígéretnek ezért az lett a büntetése, hogy amíg be nem teljesedik az ígéret addig néma lesz.  Milyen jelképes üzenete van e büntetésnek Zakariás számára: ne szólhassa többet a hitetlenséget . A mi adventünkben is jelképes üzenete van az evangéliumnak : várakozásban  ne tévesszük el a beteljesülés célját szemünk elől és ne  engedjünk semmi olyan sötét gondolatnak, hitetlenségnek, csüggedésnek ami lelkünkből a hitnek, a reménységnek a fényét halványítaná.  Akkor inkább vállaljuk az angyalok büntetését , a némaságot.

Napjainkban a várakozás idejének értéke sok tekintetben megkérdőjelezett. Már advent előtt nagy városokban ott van a hatalmas fenyőfa, hogy már Jézus születése előtt teljes pompájába díszelegjen.  Hamarosan díszbe öltöznek a boltok kirakatai , karácsonyi díszeket és ajándékokat reklámozva. A várakozás ideje helyett, mintha tájékozódni szeretnénk inkább, hogy hol található a legszebb legértékesebb és leghozzáférhetőbb ajándék, amit megvásárolhatunk. E tájékozódásban pedig oly sokszor szem előtt tévesztjük a célt: a szeretet beteljesedését. A szeretet beteljesedését kérdőjelezzük meg, mint valamikor Zakariás, hogy gyermeke szülessen a családban.

Ma már egyre többet hallani, olvasni igen fiatal korú szülőkről is, de idős szülőkről is. S mégis ma egyre hangosabb a zakariási hitetlen hang nem kimondottan csupán  a szülővé válás lehetőségéről , de mindazokról a dolgokról, amelyekért meg sem gyújtanák az adventi gyertyát, nemhogy a karácsonyi ígéretbeváltó beteljesedésre tekintene. De jó lenne inkább néma maradni, minthogy gyengíteni a reményt, de jó lenne inkább néma maradni, minthogy a hitetlenségünkkel  piszkítanánk be lélekemelő várakozásainkat! De jó lenne ha zakariási kételyek kerítenének hatalmukba, ebben a tévelygő világban az adventi angyali ajándék a mienk is lenne , megnémulni a hitetlenség szólására, megnémulni , ha célt tévesztenénk a szemünk előtt, némán kivárni lélekfigyelő remegéssel, hogy végbe mennek mindazok dolgok, amelyre várakozni csak békességgel, hittel, szeretettel, reménykedve lehet. Ebbéli némaságunkban erősítsem meg bennünket a gondviselő Istenünk! Ámen