" ....Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá segítőtársat..." 1 Móz 2,18

Valahol a föld négy sarkának meghatározott helyén boldogan éltek  a szép arcú emberek. Tiszta volt a levegőjük, édes az anyaföld termő röge, szomjat oltó a forrásvíz és meleg napsugár barnította arcukat. Ezek a szép arcú emberek elhatározták, hogy építenek egy nagy épületet amelynek legyen látható tornya is. Ezt a nagy épületet azért fogtak neki építeni, hogy időnként oda mind elmenjenek és kellemesen töltsék az időt, ahol időnként találkozni lehet.  Ezek a szép arcú emberek ismerték Bábel történetét ezért különös gonddal fogtak neki az építésnek. Mindenkinek könyvet adtak a kezében ahol napi leckét kellett megtanuljanak mielőtt építkezni kezdtek volna és miután kikérdezték a napi leckét csak azután állottak munkába. Épült a nagy ház magas tornyával, amit egy idő után templomnak neveztek el.  Ahogy elkészültek a munkával arra gondoltak, hogy egy nagy körbe ülnek és mindenki szerre szót kap, akinek van mondanivalója.

Egy ember egy érdekes  történetet mesélt el a halászatról.

A halászatot nem tanítani kell, hanem ha megtanultuk - gyakorolni. Talán ez a történet legrövidebb összefoglalása.

Volt aki nem értette hogyan kerül ide e történet a halászatról .

Telt múlt az idő - a nagy épületet egyre ritkábban kezdték használni. Már nem mondtak meséket sem a halászatról, már nem igazán találkoztak az emberek e nagy épületben. Egyre kevesebben,egyre kevesebben.Pedig előtte itt ünnepelték amikor megszületett egy újszülött, pedig előtte itt keresték a vigasztalást ha valaki meghalt, itt fogadtak örök hűséget egymásnak az emberek.  Lassan lassan elmaradt minden. Időnként vigasztalódni betértek, de ünnepelni annál inkább nem.

Ahogy elmaradoztak a nagy találkozások azt vették észre, hogy arcuk veszít szépségéből. Azt vették észre, hogy éjt nappallá téve dolgoznak s közben egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy nem jó az embernek egyedül lenni , de egyre több az egyedüli ember, egyre több a magányos ember.

A mai nap a házasság világnapja. Ennek gyökere 1981-ig nyúlik vissza, amikor az Egyesült Államokban a boldog házasságok fontosságára hívták fel a figyelmet.  Ez a kezdeményezés 1983-ban a Házasság Világnapja nevet kapta.

Itt áll előttünk egy nagy "épület", magas , magányos tornyával. Itt áll előttünk a halastó. Beszélünk, tanítunk a halászatról miközben nem halászunk. Építünk magas tornyokat amelyek tetejére nem mászunk fel, hogy kitáruljon a láthatár. Tudjuk, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, de egyedül hagyjuk a magányos embereket,  s egyre magányosabbakká leszünk.

Az Egyesült Államokban 2oo5-ben minden második baba házasságon kívül született.  A házasságok nem Isten színe előtt történtek. 

S mi tudjuk hogy hol van a jóság tava?  Mi építünk jóság tornyokat? Mi szeretnénk, hogy arcunk szépsége megmaradjon ?

Ámen