Egy humoros történet szerint a nyuszika egy trabant-ajtóval a vállán szalad a sivatagban és találkozik a “hóteknőssel”. Azt kérdi tőle a “hótekcnőc” : hogy kerültél ide a sivatagba te nyuszika , miért és hova rohansz a trabantatjóval a válladon ? Mire a nyuszika: Jaj ne is kérdezd hóteknőstó  komám, eltévedtem és keresem az utat hogy visszataláljak az erdőbe, a zöld mezőre. A teknős: Jó jó, de miért a trabantajtó a válladon? Nyuszika: tudod lehúzom az ablakát hogy ebben hőségben járjon át valami levegő engem is és ha majd elfáradok akkor eldobom és könnyebben tudok majd tovább szaladni, de most hagyj mert rohannom kell. Eddig a történet.

Sokszor nem érezzük-e hogy olyanok vagyunk mint a nyuszika, aki eltévedt a sivatagban és nem találja az utat hazafele? Mit teszünk ekkor: veszünk egy trabantajtót a vállunkra, és rohangászunk szerte-széjjel, hogy ha majd nehéz lesz könnyebb legyen tovább rohanni ?Ha peig találkozunk valakivel, mondjuk egy hóteknőssel, akkor nem az út felől érdeklődünk, hogy nem-e tudna segíteni, de elkezdünk magyarázkodni ?

A szentírási vers nem nyuszikáról szól, de van valami közös a történetben: a nyuszi a vállán a trabantajtót, míg a történetben az emberek a követ cipelik ? Kik ezek az emberek? Miért cipelték a követ? Mire való a kő ? Azt a kérdést “járjuk körbe” a vasárnapi istentiszteletünkön, hogy vannak-e kövek az életünkben amit cipelünk és mit kezdünk ezekkel a kövekkel?  Vannak-e vezetőink, akinek a szavára  vállunkon cipeljük a követ, tudunk-e követ cipelő vezetők lenni ? Végül a sok kérdés mellett: van-e Jordán, van-e olyan szövetség ládája, amit ha követünk , akkor szétvállik előttünk is a víz mielőtt az Igéret Földjére belépnénk ?

Istentiszteletek: vasárnap délelőtt 11 Jobbágyfalváb,  12-től Nyárádszeredában.